Még is van miről beszélni.

Nos, a helyett hogy a szokásos *nem látok a takonytól* című műsort levágnám, inkább mesélek egy kis történetet, ami tavaly esett meg velem.
Tavaly én kollégiumban laktam és az egyik legszebb évem volt (akik ismernek, azoknak mondanám: a tanulmányi eredményektől függetlenül).
Azt tudni kell, hogy én általában vasárnap délután úgy tértem vissza a kollégiumba, hogy a szép nagyra nőt utazótáskám felét különböző rákkeltő élelmiszerek töltötték ki (chips csoki ilyesmi) éppen ezért a fél kollégium az én szekrényemből lakott jól.
Amikor az esti kimenőről visszamentem a koleszba a szokásosnál jobban megfogyott a fenti szekrényem (igaz volt rajta egy A4 es lap melyen állt egy figyelmeztetés: „Ne zabálj belém, mert halott vagy” és a kilós lakat sem volt elég). Bosszúra szomjazva megkerestem azt a srácot, aki minden nap nálam evett és jól ledobtam egy párnával azután ő jól visszaütött vele és ezután kerekedett egy mondhatnám grandiózus „üssük Huntert párnával” buli. Hogy úgy mondjam elég „ütős” este lett, aminek a végén mind jót piáltunk (természetesen) az én Colámból (félreértés ne essék, nem vagyok egy irigy, fajta, de a kollégiumban farkastörvények uralkodnak).
A dolog legjobb része a másnap volt ugyanis reggel olyan szinten fájt mindenem hogy nem kelet csinálnom semmit testnevelés órán!
Ha már ijen nem minden napi post volt akkor legyen egy kicsit nem minden napi eggyütes is mára. Kispál és a Borztól jöjjön a Tiszai pu.:

(A blogra került ki egy kis szavazás szóval tessék szavazni!)